A múlt szombati végletekig kiélezett, 40-34-re megnyert Rebels elleni mérkőzés után riportereink Farkas Mátét, a támadó csapatrész edzőjét kérdezték az összecsapásról és a szezon hátralévő mérkőzéseiről.

Gratulálunk Máté az eredményhez! Mit gondolsz, mi volt ennek a győzelemnek a kulcsa?

“Köszönöm szépen először is a csapat nevében! A győzelem kulcsa én azt gondolom az volt, hogy meg tudtuk őrizni a hidegvérünket amikor kellett és fejben teljesen rendben voltunk amikor igazán szükség volt rá.”

Az elején már-már szokásosan nagyon jól indult a Renegades támadógépezet. Sikerült is gyorsan nagyon szép játékokkal 2 touchdown-t is szerezni, majd jött egy erőteljes visszaesés. Hogy látod, mi volt ennek az oka?

“Hiszek abban, hogy a focit az agyunkkal játsszuk és ez be is bizonyosodott ezen a mérkőzésen is. Amikor 100%-os fókusszal álltunk oda a játékokhoz, nagyon szépen haladtunk és szereztük a pontokat, viszont amikor fejben nem voltunk ott, akkor jöttek a hibák amik még nagyobb hibákhoz és eladott labdákhoz vezettek.”

Rebels védelmének jó pár alkalommal sikerült nyomást helyeznie az irányítóra, többször sikerült dobás közben vagy után megütni őt és sack-et is kapott több ízben. Mi eredményezte ezeket a helyzeteket?

“A Rebels egy nagyon rutinos és fizikális csapat és végig nagyon nagy nyomás alatt tartották a támadó falunkat és az irányítónkat. Amikor mindenki odafigyelt és megfelelő volt a játékosok közötti kommunikáció akkor sikerült ez alól a nyomás alól kibújni, viszont amikor nem akkor jöttek az ütések, a sack-ek és az eladott labdák.”

Az első félidőt a Rebels nyerte 26-20-ra, majd innen sikerült felállni és fordítani. Mi hangzott el részedről a félidőben? Kellett a taktikán változtatni?

“Főleg a fejekben kellett rendet tenni. Az alapjátékunkat szépen tudtuk játszani, a lehetőségek végig adottak voltak az első félidőben is, viszont a hibák amiket korábban említettem sajnos nem engedték, hogy ezeket minden alkalommal kihasználjuk. Ha az első két támadásunk fókuszáltságát és lendületét sikerül tovább vinnünk, akkor a félidőre ez egy szinte biztosan lezárt mérkőzés lett volna. A második félidőben minimális változtatásokkal, inkább finomhangolásokkal sikerült egy magasabb fokozatba kapcsolnunk, ami aztán pontokhoz és győzelemhez vezetett.”

Két mérkőzés alatt 12 támadó touchdown-t sikerült szerezni. Hogyan lehet fenntartani ezt a magas teljesítményt? Mi várható a támadóktól a következő fordulókban?

“A 2019-ben elkezdett munka nagyon szépen beérni látszik, ennek eredményének tudom be az eddigi támadó sikereket. A következő hetekben továbbra is azon leszek, hogy minél jobban felkészítsem a csapatot a következő ellenfelekre, hogy a megfelelő pillanatokban ki tudjuk majd használni az adott ellenfél védelmének adottságait, lehetőségeit.”

Két hét múlva Levelekre látogattok a Spartans csapatához. Mit vársz attól a mérkőzéstől?

“Az év egyik legfontosabb mérkőzéseként tekintek a leveleki mérkőzésre. Bízom abban, hogy sikerül a mai hibákat kijavítanunk, és hogy fejben rendben leszünk. Azt gondolom, hogy akkor nem lesz gond és győzni tudunk majd.”